1848. március 15-én a magyar emberek kokárdát tűznek a ruhájukra, és az épületeken is magyar zászlót lenget a szél. Minden településen megemlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről, megkoszorúzzák a 48-as emlékműveket, szobrokat. 1848 tavaszán Európa több országában forradalom tört ki. Március 14-én este eljutott Pestre a bécsi forradalom híre. Ez arra buzdította a magyar fiatalokat, hogy nyilvánosságra hozzák a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket, és harcoljanak azok valóra váltásáért.

Az akkor még csupán százezer lakosú Pesten a Pilvax kávéház volt a legnépszerűbb találkozóhelye az egyetemistáknak. 1848 tavaszán itt gyülekezett az a forradalmi hangulatú csoport is, akiket már akkor is márciusi ifjaknak neveztek. Március 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot. Addig ugyanis csak a bécsi udvar jóváhagyásával jelenhetett meg bármilyen magyar nyelvű írás.

Reggel fél 9 tájban egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult sietősen, rendezetlen menetben a közeli egyetem felé. Arcukba havas esőt vert a szél. Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyésző szám a százezres városban. Lucskos utcán gyalogolt a kis csoport; kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis, amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok. A boltosok az üzletajtóból mutogattak rájuk, a járókelők ámulva álltak meg. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez. Elöl nyurga, barna arcú fiatalember haladt, szigorú, elszánt tekintettel, Petőfi. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit - kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte.

Az egyetemek fiataljai mind csatlakoztak a menethez. Landerer és Heckenast nyomdájához már közel kétezren érkeztek, hogy cenzúra nélkül nyomtassák ki a magyar nép követeléseit, az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, A Nemzeti dalt.

Landerer nyomdája előtt már valamennyi írótársunkat mind együtt találtuk, itt csatlakoztak hozzánk a Nemzeti Színház tagjai is. Esős, sáros idő volt, a közönség esernyőket tartott kalapjai fölé. -Ej, uraim! - kiálték a közönségre. -Lehet, hogy egy óra múlva golyók hullanak ránk eső helyett, hát akkor elfutunk-e? S arra minden esernyő eltűnt a fejek fölül. De eltűntek még a kalapok is abban a pillanatban amidőn Irinyi az első példányát a nemzeti követelésnek felmutatá e szóval: Íme a szabad sajtó legelső nyomtatványa! A nyomtató gépet elsőnek ragadta meg Irinyi, a második nyomást Petőfi, a harmadikat én tettem vele, hogy, ha a merénylet szerencsétlenül üt ki, minket érjen a csapás, ne az ártatlan nyomdai személyzetet. Így lett kinyomtatva Magyarországon a szabad sajtónak legelső terméke.

Délután háromra gyűlést hirdettek a Múzeum terére, s a tömeg eloszlott. Eloszlott, hogy szétvigye a belvárosba, a külvárosokba a sajtó felszabadításának hírét és a forradalmi nyomtatványokat. Délutánra csaknem tízezer ember gyűlt össze a Múzeum terére. Ebben a tömegben polgárok, ifjak, munkások, iparoslegények között ott voltak már a vásárra érkezett népcsoportok is: parasztok, gazdatisztek, vidéki nemesek. Ott állt a Múzeum lépcsőjén Petőfi, Vasvári, Irinyi mellet Nyáry is. A beszédeket, szónoklatokat rivalgó lelkesedés fogadta.

A Múzeum lépcsőjén Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A hatalmas tömeg kórusban mondta a vers refrénjét.

A forradalmi menet következő állomása a pesti Városháza volt. A tömeg már elég volt a hatalom kisebb központjának meghódoltatására. Betódultak a tanácsterembe, élén az ifjakkal. Petőfi a városház ablakából tekintett le a tömegre, miközben a polgármester aláírta a 12 pontot, s felmutatta a sokaságnak. Üdvrivalgás közepette az a hír kapott szárnyra, hogy katonaság jön. De egyetlenegy ijedt arcot sem lehetett látni. Inkább többfelől hangzott az a kiáltás: Fegyvert, fegyvert! Budára, Budára a Helytartótanácshoz.

Hamarosan teljesült a Budára özönlő tömeg kívánsága. Táncsics börtönének ajtaja megnyílt. A nép diadalmenetben hozta Táncsics Mihályt a szegényparasztság érdekeinek képviselőjét.

Este díszelőadásra hívták az érdeklődőket, a Nemzeti Színházba, ahol Katona József Bánk bán című darabját adták elő a színészek.

Juhász Gyula: Március idusára (részlet)

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.