Híreink

Elsősök avatása a Vámbéry Ármin Alapiskolában

    November 26 – án, a délelőtti órákban, nagy volt a nyüzsgés iskolánk tornaterme körül. Az első évfolyam 69 ügyes és talpraesett gyermekét avattuk teljes jogú vámbérys diákká. Az avatás elsődleges célja az iskolához való kötődés elősegítése, az összetartozás felemelő érzésének megerősítése volt.

    Az „igazi” vámbéryssé válásnak természetesen feltételei is voltak. Mindhárom osztály tanulóinak rövid műsorral kellett bemutatkoznia a nézősereg előtt, majd ügyességi és játékos feladatokkal bizonyíthatták a kicsik, hogy igenis közénk tartoznak. Ünnepélyes fogadalomtételüket, mely a tanulás és a viselkedés szabályait foglalta magába, egy nagy közös tánccal pecsételtük meg.

    Az ünnepélyesen játékos és vidám hangulat minden kisdiák számára emlékezetessé tette az iskolapolgárrá avatás szép eseményét. Nagy köszönet jár a 3. B, 4. A és a 4. C osztály tanulóinak, akik bátorították, segítették az elsősöket. Viselkedésük igazán szívet melengető volt.

    Reméljük, hogy az elsősök avatása hagyománnyá válik iskolánkban, és a következő években sok – sok gyermeket fogadhatunk ünnepélyes keretek közt is az iskola diákjává.

Fotók itt

Szabó Éva

 elsosavatas

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3