Híreink

SOPRONI HÍRADÓ – 2. NAP

Tisztelt Szülők!

    A mai beszámoló tulajdonképpen a tegnapi nap befejezésével kezdődik. A tábor fele este kilenctől egy éjszakai túrán vett részt, ami egyáltalán nem volt egy könnyed éjszakai túra, nagyon fegyelmezettnek is kellett lenniük a tanulóknak, hogy bármi állattal találkozhassanak a sötétben. Ennek az esti fél 11 –ig tartó élménynek az is lett az eredménye, hogy a résztvevő gyerekek szinte probléma nélkül végigaludta az éjszakát. Ma reggel busszal indultunk, hogy megismerkedjünk a Fertő tó állatvilágával. Egy majd két órás gyaloglás során a tó partján láttunk szürke marhákat, rackajuhokat, sárban dagonyázó vízi bivalyokat, nemes gémeket, vadludakat, gulipánokat és ürgéket figyeltünk meg a mezőn. Vezetőnk hozott egy jó kis távcsövet, mindenki ezen keresztül is megfigyelhette az állatokat. Délben indultunk Fertődre, ahol megnéztük az Esterházyak csodálatosan felújított kastélyát és a parkjában egy árnyékos helyen megettük az ebédünket. Innen mentünk Nagycenkre, ahol egy teljesen más jellegű kastélyt néztünk meg, ami a Széchenyiek birtokában volt egykor. Ennek a parkjában a világ négy égtájáról származó egzotikus növényekben gyönyörködhettünk, különösen a mamutfenyő tetszett mindenkinek. Vezetőnk fogott egy csóka és egy varjú fiókát is, ezen állatok méltán pályázhatnak az idén a legtöbbet fényképezett állatok díjára. Az utunk végén még megálltunk egy a Fertő tó fölé magasodó kilátónál, ahová a faluból éppen 2OO lépcső vezet fel. Ez a mai nap egy kiváló ötvözete volt a honismeret, természetismeret és testnevelés tanóráknak. Ma is, mint tegnap az időjárás a kegyeibe fogadott minket, mert kellemes, 26 – 27 fokos melegben járhattuk végig programjainkat. Reggel úgy értesültünk, hogy otthon esett az eső, ide nem ért el. Ma este kilenckor indul az esti túrára a másik csoport, holnap pedig a hétfőihez hasonló erdei kirándulás vár ránk.

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3