Híreink

Vámbérys sikerek a Katedra-versenyen

Iskolánkat képviselve szeptemberben négy csapat merült bele a könyvek világába, vagyis indult el a Katedra-Irodalomversenyen. Az I. kategóriában egy csapat indult, míg a II. kategóriában három csapat vett részt.

Az I. kategória versenyzőinek a Pax című regényt kellett elolvasniuk Sara Pennypackertől. Bár a csapat tagjai nagyon szorgalmasak és elszántak voltak, fél pont hiányában lemaradtak az országos döntőről.

A II. kategóriában iskolánkat három csapat képviselte, akik a levelezős fordulókban szintén szorgalmasan és szépen dolgoztak, de a verseny nagyon szoros volt, így csak a Tudásra Vágyók csapata (Nagy Lilla, Öllös Kincső, Mihályi Dávid) jutott el az országos döntőre, Nyitrára. A tanulók Lois Lowery művével, Az emlékek őre című regénnyel ismerkedtek meg. A szorgalmas és kimerítő munka meghozta gyümölcsét, hiszen a Tudásra Vágyók csapata az országos megmérettetésen a 66 induló csapatból az 5. helyezést érte el.

A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedőn iskolánkat egy csapat képviselte, ők a magyar nyelv szépségeivel és rejtelmeivel ismerkedhettek meg. A Költői Hármas csapata (Gáspár Rita, Horváth Annamária, Mikos Dóra) az országos döntőn a 44 induló csapatból a 8. helyezést érte el.

Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és a felkészítő pedagógusoknak! Büszkék vagyunk Rátok!

Nagy Lilla és Öllös Kincső élménybeszámolója az országos döntőről

A csapatból mindannyian epekedve vártuk a nagy megmérettetés napját. Az izgatottság egyre inkább fokozódott, mikor beléptünk a terembe, ahol az egész döntő zajlott. A megnyitó után elkezdődött a verseny, amely két órán át tartott. Ebéd után egy igazán szép kultúrműsoron vettünk részt. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. A legfeszültebbek az eredményhirdetéskor voltunk. Amikor közölték velünk, hogy az 5. helyen végeztünk, nagyon elégedetten és boldogan fogadtuk. A könyv egy igazi utazás volt, melyet nagyon élveztünk. A mindennapokban előfordul, hogy még most is eszünkbe jutnak az egyes események a regényből, néha még idézünk is belőle. Ezt az élményt szívesen átélnénk újra. Köszönjük azoknak, akik gondoltak ránk a döntő ideje alatt, mert rengeteg erőt adott.

 KatKép1

Balassi múzsái: Sebő Flóra, Papp Panka

 

KatKép2

Anonymusok: Frigula Cynthia, Tóth Fanni, Preisinger Lea

 

KatKép3

Tudásra Vágyók: Nagy Lilla, Öllös Kincső, Mihályi Dávid

 

KatKép4

Tuti Hármas: Dudás Amira, Molnosi Márk, Zsákovics Léda Anna

 

KatKép5

Költői Hármas: Gáspár Rita, Horváth Annamária, Mikos Dóra

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3