Iskolánk negyedik évfolyama részt vett az MCC (Mathias Corvinus Collegium) tehetséggondozó intézmény által meghirdetett VI. FIT Kaland Tehetségversenyén, amely a „Kaland, közösség, kihívás: időutazás!“ címet kapta. A pályamunka során diákjaink a XV. századba utazhattak, hogy felelevenítsék a Mátyás-kori szellemiséget.
Számos monda és népi elbeszélés szól Mátyás király pompás palotájáról, valamint a gazdagságról, ahogyan a királyi udvar lakói éltek abban az időben. Ennek okán tanulóink feladatul kapták Mátyás király fényes palotájának megtervezését, elképzeléseiket pedig makett formájában jeleníthették meg. A kivitelezés során ügyeltek a részletgazdag kidolgozottságra.
Mátyás király temérdek gazdasági reformot vezetett be az országba, nem vetette el a nyugati eszközöket és találmányokat sem. Diákjainknak egy olyan találmányt kellett megtervezniük, amely az építészet, a mezőgazdaság, a szállítás vagy éppen a bányászat terén támogathatná az akkori Magyar Királyság fejlődését. Kreatív találmányaik között megtalálható a szövőgép, a bambusznádból készült radírozós toll, a toalett, a napelem, valamint a Csallóköz ízeinek, helyi kistermelőinek kínálata (kovászos péksütemények, kolbász, szalonna és egészséges vegán ételek, sütemények).
A pályamunka következő részfeladata reneszánsz öltözékek megtervezése, s azok megvarrása volt. Kutatásuk során tanítványaink megismerkedhettek a Mátyás korabeli viseletekkel, stílussal, illetve hogy milyen anyagokat, szabásmintákat használtak. Olyan csodás viseleteket hoztak létre, melyekben, képzeleteikben Mátyás király színe elé járulhattak. Jelmezeiken megjelennek településünkre utaló motívumok is.
Az utolsó feladat pedig egy olyan népmesei motívumokkal felruházott történet megírása volt, melynek létrehozásában fontos szerepet töltött be Mátyás király udvarának felkutatása. Tanulóink fantáziadús meséiben nyomon követhetjük a gonosz és a jó küzdelmét, a főhős és segítői által végrehajtott próbatételeket, valamint Mátyás király igazságos mivoltát.
A pályamunka elkészítése során megismerkedhettek a XV. századi építészettel, a színes és változatos öltözékekkel, az akkori mezőgazdaság működésével, valamint Mátyás királyról szóló számos legendával. Diákjaink nagy izgalommal és szorgalommal készítették el a beadott munkáikat, amelyről a képek is árulkodnak.