Híreink

Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny országos elődöntő

„Akik a színpadon fellépnek, azoknak angyali szívük van, mert azt akarják, hogy a közönség jól szórakozzon. Nem a saját hasznukat lesik, nincs bennük semmi más, csak az őszinte remény és szándék, hogy boldoggá tegyék a közönséget.”

2023. 3. 30-án Galántán került megrendezésre a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny országos elődöntője. Ezen a színvonalas megmérettetésen több járás is képviseltette magát, az 5 kategóriában legalább 130 tanuló állt színpadra. Iskolánk négy diákja az I., II. és III. kategóriában indult prózamondással. Büszkék lehetünk rájuk, hisz csodálatos eredményt értek el valamennyien.

Bodó Márk, 2.C osztályos tanuló az első kategóriában aranysávos minősítést kapott, azon belül pedig az 1. helyen végzett.

Gálffy Attila, 6.C osztályos tanuló a második kategóriában ezüstsávos minősítést kapott.

Szabó Rea, 7.A osztályos tanuló a harmadik kategóriában kapott ezüstsávos minősítést.

Rigó Áron, 9.C osztályos tanuló pedig a harmadik kategóriában az aranysávos minősítés 1. helyét érdemelte ki.

Szeretettel gratulálunk nekik, és további sikeres szereplést kívánunk az országos versenyen a továbbjutóknak.

Mgr. Török Angelika

337045817 778722663324985 6899546831524115192 n

334570902 757827065736370 6730260021204339674 n

336583375 2545889232231931 6150641781515978047 n

337047628 1036346860675922 3482725924256255052 n

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3