Híreink

Ballagás 2022

A Vámbéry Ármin Alapiskolában június 28-án búcsúztunk el kilencedikeseinktől. A tanulók osztályfőnökeik kíséretében végigvonultak iskolánk folyosóin, majd az ünnepélyes bevonulás után Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk című versével Makács Rebeka köszöntötte őket mindannyiunk nevében. Iskolánk tanulói nevében Fitos Réka 8. B osztályos tanuló búcsúzott ballagóinktól:

Kedves Ballagó Kilencedikesek!

Ismét eltet egy év, amely számotokra az utolsó ebben az iskolában. Tavaly még Ti díszítettétek az osztálytermeket, és vártátok, mikor kezdődik a vakáció. Most itt vagyunk újra, Ti vagytok ünneplőbe öltözve, virágok, ajándékok közöttt, és ma mi díszítjük a termeket. Nektek szól a ballagási dal, értetek gyűltünk itt össze, és megtettünk mindent, hogy ez a ballagás emlékezetes, megható, mégis vidám legyen. Reméljük, sikerült elérni, hogy most megforduljon fejetekben „Milyen jó lenne még csak elsősnek lenni." Mától egyre inkább csak magatokra kell támaszkodnotok, új akadályokat kell átlépnetek, és lesz nehezebb feladatotok is, mint a kémiadolgozat megírása legalább hármasra. Mostantól nem vesz körül benneteket iskolánk szeretete, és tanáraink féltő, olykor szúrós tekintete. Nos, úgy látszik, ez az élet rendje. Mindig máshová kerülünk, és mikor már megszoknánk, megszeretnénk új helyünket, újból mennünk kell.

Büszke anvukák és apukák ülnek itt, kik könnyes szemmel nézik látszólag milyen rövid idő alatt cseperedtek fel gyermekeik. 9 év hoszú idő, mégis egy szempillantás alatt etelt. Remélem, majd csak a szép dolgok maradnak meg emlékezetetetben, örömmel néztek majd vissza régi iskolátokra, és sosem felejtitek el, honnan indultatok,s mennyi mindent tettetek meg azért, hogy eljussatok idáig.

Eljött a búcsú ideje. Itt az idő, hogy elköszönjetek osztályfőnökötöktől, tanáraitoktól, iskolatársaitoktól...mindentől! Nehéz lesz jövőre a helyetekbe lépni, de ígérjük, mi is megpróbálunk méltó követőitek lenni. Emléketeket örökké őrízni fogja az iskola, hisz részesei lehettetek valami jónak, valami emlékezetesnek, valarmi összetartónak és épitőnek, valaminek, amiben mindenki ugyanúgy számít, amiben nincsenek kivételek, ami mindenkinek ugyanúgy szól és ugyanazt jelenti. És hogy mire is gondolok? Az egész Vámbéry Armin Alapiskolára.

Sok sikert kívánva középiskolai tanulmányaitokhoz a következő Leiner Laura idézettel köszönünk el tőletek:

Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna,
de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni,
mintha semmi nem vátozott volna."
/Leiner Laura/

A végzős diákok nevében Koráb Laura 9.A mondta el gondolatait, a búcsú szavait.
A tanári kar szavazása alapján ebben az iskolai évben a Vámbéry-díjat Gútay Márton 9.A, Madocsai Márton 9.B és Varga Dávid 9.C érdemelték ki. A ballagási ünnepség a Vámbéry-szobor koszorúzásával és az utána megtartott utolsó osztályfőnöki órakkal ért véget.

 

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3