Híreink

Erdei iskola 1.nap

1. nap: Erdei iskola - Futuramoson és éjszakai túra a Soproni-hegységben

Végre elérkezett a várva várt nap, eljött az erdei iskola ideje. A gyerekek (is) nagy izgalommal várták a kirándulást.
Útközben a mosonmagyaróvári Futurában, az Interaktív Természettudományi Központban töltöttünk el néhány órát. Különféle szinteken múlattuk az időt, nagyokat játszottunk, tudományos kísérleteket néztünk meg, a planetáriumban az égitestekről hallgattunk egy előadást.
Élményekkel gazdagodva folytattuk délután utunkat Sopronba. Kora este érkeztünk meg. A szobák elfoglalása után finom vacsorával tömtük meg az éhes bendőt.
A sötét felhők már elúsztak az égboltról, feledtetve a délutáni zápor itt-ott hagyott nyomát az út menti mélyedésekben, mikor a csapat egyik része elindult Balázs bácsival, a túravezetőnkkel, az éjszakai túrára. Bár világos volt induláskor, az erdőbe érve homály vett körül bennünket. Érdeklődve figyeltük az erdő hangját, bíztunk benne, hátha találkozunk állatokkal. Az erdő csendjét kissé megzavartuk. A nagyobb testű állatok feljebb húzódtak, hallva a lábunk alatt az ágak reccsenését, látva a lámpák felvillanó fényét. Időnként megálltunk, elcsendesedtünk, kikapcsoltuk a lámpáinkat.
Utunkat szentjánosbogarak világították meg, akiket Balázs bácsi közelről is megmutatott az érdeklődő gyerekcsapatnak.
Az ösvényen egy barna varangy lapult. Balázs bácsi felemelte, és közelről is megmutatta nekünk a védett állatot, majd útjára bocsátotta.
A macskabaglyot nem sikerült előcsalogatni, de a túra végén mégiscsak megmutatta magát. Egy magas korhadt fa ágán üldögélt békésen.
Egy róka sebesen surrant át az ösvényen, csak az éles szemű turista fedezhette fel.
Éjszakai túránk végén elköszöntünk túravezetőnktől, csatlakoztunk társainkhoz, akik már álomba szenderültek az eseménydús nap végén.

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3