Híreink

Költészet napjára

A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük, ami már a határon túli országok magyarlakta területein is a magyar költészet és irodalom ünnepnapjává vált. Ezen a napon született József Attila, aki rövid életének ellenére is a magyar költészet egyik legjelentősebb alakjává vált. Természetesen nemcsak rá, hanem a költészetre, a versekre, a lírára is emlékezünk ezen a napon. . A pedagógusaink a helyzethez alkalmazkodva igyekeztek kreatív megoldásokkal beemelni a tanórák rendjébe, és hangsúlyozni a magyar költészet napjáról szóló megemlékezésnek a fontosságát.

A magyar órák keretén belül tanulóink megtekinthették a magyar költőkről készült képeket, puzzle formájában ők maguk is kirakhatták a költők portréit, beszélgettek a költészet napjáról, megismerték egy-egy jeles költőnk életét, meghallgatták többek között a versek zenés és előadói feldolgozását, majd néhány tanuló felolvasta kedvenc versét vagy saját költeményét, mellyel nagy örömet okoztak nekünk. Annyi lelkes kis szavalónk volt, hogy jópár kisfilmet is össze tudtunk állítani belőle.

Alsó tagozatos módszertani csoport

 

 

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3