Híreink

Bizonyítványosztás

Ma egy újabb különös évet zártunk. A Covid19 járvány erre az iskolaévre méginkább rányomta névjegyét. A tanulás - tanítás folyamatából a szülők is kivették részüket a távoktatás ideje alatt. Ezért reméljük, mindenki elégedetten vette kezébe munkája gyümölcsét a bizonyítványt. Köszönjük mindenkinek a tanulásba, tanításba befektetett időt és energiát. Reméljük, szeptemberben újra találkozunk és egy új, járványmentes évet kezdhetünk.

Cseri János: Kitűnő bizonyítvány

Gondolatban, mesék által, már próbáltad az iskola padot,
hogy milyen a suli, csak így, az első tanév után tudhatod.
Rejtélyeken és talányokon túlkerülve: olvasás, matek, tesi...
megtanultad mi is az, kishúgod a tudásodat ámulva lesi.
A betűk és számok csodás új világa, elvarázsolt téged,
feladatnak örültél, barátoknak, mindenféle szépnek.
Tanáraid igyekeztek minden téren, sokat okítani,
hogyan kell betűket, számokat, írni, olvasni, kimondani.
Ugyan nem minden társad tudta, miről szól az óra,
sajnos nem figyeltek eléggé a nevelő, oktató szóra.
Láttál sok újat, mit rejtenek az ódon iskolafalak,
de nem rettentél meg, hogy a tudás túl nagy falat.
Ámulva vetted észre magadon, hogy az új tudásod,
milyen nagy hatalom, ha melletted nem tudnak mások.
Letelt az első tanéved, benned sok új ismeret munkál,
bizonyítványosztás, dicséret, boldog mosoly, jól tanultál.
Utad most pihenésre válthat: itt a Vakáció! nyári szünet,
élvezd ki a játékot, most nem kell a könyv és füzet.
Nem kell a táskád megpakolnod, a tolltartó is marad,
pihennek a tanszerek is, az osztályterem és iskolapad.
Kívánunk hát jó nyaralást, szép időt a nyárra,
kedved ne hagyd, hogy egy vihar megtépázza.

De a nyáron fejtsd meg ezt:
Ó nem nehéz... Ki az a leányka?
Rákérdezek itt a végén,
Aki az első tanévét, kitűnővel zárta.

A bizonyítvány

Édesanyám, édesapám!
Ne feddjetek engem,
ha kitűnő épp nem is vagyok,
ez éven, büszkén végig mentem!

Van, amiben ügyesebb vagyok,
mint a társak,
s van. amiben gyengébb...
de mások is hibáztak!

Tudjátok, én úgy gondolom,
hogy nem csak jegyben mérik,
hogy a szivünk legmélyében
mennyi érték rejlik!

Van. amiben jó vagyok,
majd azzal foglalkozom,
de ígérem, hogy a többiből
a legjobbat kihozom!

Egy a fontos: bízz meg bennem!
A célomat elérem!
Nem kell engem féltenetek,
ezt én megígérem!
Tudom, ti is jót akartok,
s nemes is a szándék,
segítsetek is nekem!
Nincs nagyobb ajándék!

Mert bárhová is
vigyen majd hajóján az Élet.
tudom, ha megfáradok,
lesz hova visszatérjek...

A bizonyítvány nem kitűnő,
de büszkén vállalom!
Az utam attól így is-úgy is.
sikerrel járhatom...
(B.Habarics Kitty)

 

Mentovics Éva: VAKÁCIÓ, vagyis végre SZABADSÁG!

Szabadságon leszek végre,
holnaptól már nem jövök.
Nem kelteget anya reggel
és az óra sem csörög.

Nem mondják, hogy; reggelizz már,
öltözz, futás, moss fogat!
Nem szól senki; el ne késsünk!
Nem siettet, noszogat.

Mateklecke? Elfelejtve!
Angol szavak? Á, minek?
Rajzra se kell bepakolni
festéket meg pemzliket.

Nem kell korán ágyba bújni,
nincs könyörgés, hajcihő,
tornazsákból se szaglik ki
büdös zokni, vagy cipő.

Eldugtam a táskámat is,
minek, úgyse használom?!
Meglehet, majd úgy, mint tavaly,
könnyen meg se találom.

Eláruljam, hogy leltem rá?
Pszt! Anya előtt az titok!
A szag után, mert a szendvics
régtől benne lapított.

De most nincs, mi kedvem szegné,
hahó, szép nyár, vártalak!
Hívnak tavak, folyópartok,
árnyas erdők, várfalak…

Kedvem szottyan? Lustálkodom.
Szabadidőm? Temérdek!
Ha játszani hívna bárki,
garantáltan elérhet.

Elkészült az órarendem,
nézd csak, az lett ráírva;
minden program szünidei
üzemmódhoz állítva.

001

002

003

003ba

004

005

006

007

 

Meg több fötó a bizonyítványosztásról itt: https://drive.google.com/drive/folders/1PiDeOBp2p2lfyfYyLUTK5JZcZ2xrk_DO?usp=sharing

 

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3